A Vámpír

Te aki mint egy tőrdöfés,
síró kebelembe beszöktél;
mint egész sereg ördög és
bolond menet, cifrázva jöttél,

hogy megalázott szellemem
legyen ágyad és birodalmad;
te kihez kötve bús szivem,
miként láncához a szilaj rab,

mint borhoz az iszákosok,
miként a hullához a féreg,
mint kártyához vak szenvedélyek:
légy átkozott! légy átkozott!

Szóltam a síma szablya-élnek,
szabadítson meg engemet;
kértem a néma, csalfa mérget,
segítse gyengeségemet:

jaj! méreg és tőr megvetettek,
ezt adták nékem válaszul:
"Nem vagy méltó hogy életednek
bús bilincséből szabadulj.

Nyomorult! bár föloldanók rab-
láncaidat: mit érne még?
Csókjaid újraköltenék
hulláját szörnyü vérszivódnak!"

/Charles Baudelaire/

Vámpír 

Élőhalott ő, nem is lélegzik,
Nem él, csupáncsak létezik.
Szánnád, ha nem gyűlölnéd őt,
Neked is, neki is megváltás a tőr.

Ha lelkét egyszer vissza is kapja,
A sok ezer áldozat a békét meg nem adja.
Addig követeli vissza tőle létét,
Míg fel nem emészti egészen a lelkét.

Halál. Ez az egyetlen megoldás.
Minden vámpírnak végső megnyugvás.
Lélektelenül volt ezer gyilkosság,
De a lelke tiszta. Hát van vámpírmennyország.

      /Annie Flower/